Kaposvári Közlekedési Központ

felulre

logo_szechenyi_2020_v2

A megyeszékhelyek közül elsőként Kaposváron kezdődött meg a közlekedési központ építése, amely a 185 milliárd forintos Németh István Program részeként, a Modern Városok Program finanszírozásában valósul meg 17,7 milliárd forintból.

01

A kormány 2017 augusztusában döntött a beruházás támogatásáról, majd októberben megkötötték Kaposváron a kivitelezői szerződést is, így az előkészületek után, 2018 tavaszán megkezdődhetett a szaknyelven intermodális csomópontnak nevezett fejlesztés, amely az évszázad beruházási programjában – a 67-es út gyorsat követően – a második legjelentősebb elem.

Az ország első ilyen beruházása naponta harminckétezer kaposvári és környező településen élőnek segíti majd a közlekedését. A beruházás várostörténeti jelentősége sem kétséges, hiszen újra közelebb kerül egymáshoz a vasút által ketté szabdalt belváros és a Donner. A vasút 1872-ben épült, 1897-ben szűnt meg a közvetlen átjárás a Donner és a belváros között.

02

A kivitelezés várhatóan 2019 negyedik negyedévére fejeződik be.

A Kaposvári Közlekedési Központ legjelentősebb fejlesztései

A közlekedési központ megépítésével Kaposvár korszerű és sűrűbb összeköttetést tud teremteni a vasút által több mint száz éve szétválasztott városrészek között. A fejlesztésnek köszönhetően közelebb kerül a Donner a belvároshoz, a beruházás tehát az egész városrész felemelkedését megalapozhatja, azon túlmenően természetesen, hogy a közvetlen célt, a közlekedés körülményeit is nagyban javítja.

03

A beruházás nyomán az Újpiac tér közúti forgalma a pályakorrekciónak köszönhetően új nyomvonalon, az elbontott régi távolsági buszpályaudvar helyén haladhat majd. A Szarvas üzletház és a jelenlegi MÁV Étterem között egy kétsávos körforgalom épül, éppen olyan, mint amilyen a Noszlopy utca vonalában már egy évtizede működik. A négysávos út forgalmi sávjainak áthelyezésével felszabadul az a terület, amelyen megépülhet az új, helyi és helyközi járatokat egyaránt kiszolgáló buszállomás.

04

Egy 92 férőhelyes P+R parkoló épül a Csik Ferenc sétánynál, de a MÁV felvételi épülete mellett, az elbontott óvóhely területén is várakozhatnak majd az autósok. A legjelentősebb beruházások között szerepel egy új, gyalogos-kerékpáros híd a Petőfi téren, amely impozáns volta miatt méltán válhat majd Kaposvár új szimbólumává. Az új, ívelt felüljáró donneri hídfője egy mesterséges domb lesz, rajta tereplépcsőkkel, növénykazettákkal, ligetes kiültetéssel, padokkal. A nyolc méter széles hídon a kerékpárosoknak nem kell majd a gyalogosokat kerülgetniük, hiszen külön sávot jelölnek ki számukra.

05

A közlekedési központ fontos eleme lesz az új közúti felüljáró, amely a Hársfa utca és a Baross Gábor utca találkozásánál megépülő körforgalomból indul, s vezet majd át a vasút felett. Az ívelt pálya a túloldalon egy újabb körforgalomba torkollik, amely a Béla király utcáig meghosszabbított Csik Ferenc sétány részeként épül meg.

A közlekedési központ kivitelezésének fontosabb állomásai

2018 augusztusában a távolsági autóbusz-állomás ideiglenesen, a központ megépítésének idejére a Vásártéri út és a dr. Kaposváry György utca sarkán lévő új helyszínre költözött. A helyi buszpályaudvar és az ideiglenes létesítmény között ingyenesen igénybe vehető ingajáratok szállítják az utasokat. A dr. Kaposváry György utca érintett szakaszára az autósok nem hajthatnak be. A kiürült buszpályaudvart lezárták és építési területté nyilvánították.

06

A Baross Gábor utcában az egykori honvédségi épületek bontásával megnyílt a lehetőség az új közúti felüljáró megépítésére.

07

A beruházás alakulása nyomon követhető a Kaposvári Közlekedési Központ Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/imcs.kaposvar/), és a Németh István Program hivatalos oldalán (nemethistvanprogram.hu).

Modern közlekedés és mobilitás nélkül nincs 21. századi ország és város

A közlekedés nem luxus, hanem az élet alapvető feltétele. Kaposvár ezért elérendő célként tűzte ki, hogy a városban mindenki gyorsan, biztonságosan, jó minőségű utakon közlekedhessen. Ennek jegyében zajlik évek óta a város történetének legnagyobb út- és járdafelújítási programja, amelynek keretében az önkormányzat csomópontokat épített át és tett biztonságosabbá, s lépésről lépésre haladt előre a kaposvári közlekedési központ megvalósítása felé is. 2018 tavaszáig a háttérben folyt a munka, azóta viszont több helyszínen párhuzamosan épül a központ.

„Minden egyes ilyen beruházás azt a célt szolgálja, hogy valamennyi kaposvári jobban élhessen és még jobban érezhesse magát a városunkban.”

Szita Károly, Kaposvár polgármestere

08

Modern közlekedés és mobilitás nélkül nincs 21. századi ország, gazdaság, társadalom, versenyképesség, jó életminőség, a kormány ennek tudatában hirdette meg a rövid- és középtávú közlekedési stratégiáját, amelyben éppúgy hangsúlyos szerepet kap a közúthálózat fejlesztése – köztük a 67-es gyorsút megépítése –, mint a vasúti közlekedés infrastruktúrájának javítása.

alulra